Nem specifikus kötőszöveti betegség, Az ujjak görbületét is okozhatja az autoimmun betegség

Belgyógyászati Klinika szegedi iiibel. Érthető ez, hiszen az immunrendszer védelmet nyújt a kórokozókkal szemben, biztosítja a gazdaszervezet antigenitását az idegen nem saját antigének beépülésének megakadályozásával.

Az ujjak görbületét is okozhatja az autoimmun betegség Immunközpont. Ezek egyike a szisztémás szkleroderma, másnéven progresszív szisztémás szklerózis, mely komoly szövődményekkel jár, elsősorban a belső szervek — tüdő, vese, belek — betegszenek meg és az ujjak végleges görbületével is járhat. Hogy egy kicsit áttekinthetőbbé tegyük az autoimmun betegségek működését, az említett fogalmak értelmezéséhez dr.

Az immunrendszer tehát védi az egyént a fertőző ágensekkel szemben, és nagyban hozzájárul a környezethez történő alkalmazkodáshoz. Hogyan oldja meg az immunrendszer ezt a feladatát, hogyan különbözteti meg a saját és a nem saját antigénkészletet úgy, hogy a külső idegen és veszélyes antigén-struktúrát dezintegrálja, miközben a gazdaszervezetet nem károsítja?

Az alapprobléma tehát a saját antigén struktúrájával szembeni toleráns immunrendszer működésének megfejtése, illetve az, hogy miért szűnik meg bizonyos százalékban ez a tolerancia a saját antigénekkel szemben, és miért alakulnak ki az autoimmun betegségek?

Az immunrendszer feladata a szervezet védelme az idegen antigén struktúrákkal szemben, és a saját antigénkészlet megőrzése. Vagyis a saját és a nem saját antigén struktúra közötti diszkrimináció. A sajáttal szembeni tolerancia kialakulásának kérdése mindenkor a kutatások középpontjában állott. Az immunrendszer felépítéséről, bonyolult, összehangolt működéséről az alapismeretek exponenciálisan szaporodtak, és ez az ismeret felhalmozódás különösen felgyorsult az elmúlt tíz-tizenöt évben.

E közleménynek az a célja, hogy áttekintést nyújtson arról, hogy az autoimmun betegségek hazai klinikai eredményei elmaradnak-e a nemzetközi adatoktól. Másrészt annak taglalása, hogy az immunológiai alapkutatások számos új eredménye miként tükröződik a klinikai immunológián belül az autoimmun betegségek vonatkozásában.

1. Mi hívhatja fel a figyelmet az induló autoimmun betegségekre?
2. Ízületi sérülések és ödéma kezelése
3. Belgyógyászati Klinika A patológiás autoimmunitásról mint az immunológia igazi kihívójáról Az immunrendszer működésének kutatása szükségszerűen a figyelem fókuszában volt az elmúlt fél évszázadban.
4. Magyar Tudomány április
5. Soltész Annamária, általános orvos A polymyositis és dermatomyositis egyaránt a vázizmok gyulladásával, gyengeségével járó autoimmun betegség, de míg polymyositisben PM csak az izomzat betegszik meg, addig dermatomyositisben DM a bőrön is elváltozások jelennek meg.
6. Fájdalom van a vállízületben és a nyakon
7. A belgyógyászat alapjai 2. | Digitális Tankönyvtár

Autoimmun betegségekről akkor beszélünk, amikor az immunrendszer a saját szervezet valamely autoantigén-struktúrájával szemben olyan immunológiai reakciót indít el, amelynek a hatására betegség lép fel rá jellemző funkcionális rendellenességgel, sajátságos hisztopatológiai, morfológiai elváltozások képében.

Az autoimmun betegségek definíciójához tehát szorosan hozzátartozik a kóros állapot, a betegség jelenléte. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a kóros klinikai következmények, funkcionális és morfológiai eltérések nélkül - "csak" az immunológiai abnormalitások jelenlétében - nem mondjuk ki a "betegséget" még akkor sem, ha ez nagy valószínűséggel be fog következni.

Az autoimmun betegség fogalomkörébe tartozó kórképek esetében tudjuk még ha pontosan nem is ismerjük mindig a mechanizmusthogy a kóros immunológiai szabályozás játszik közre kialakulásukban. Ezért mondhatjuk azt, hogy az autoimmun betegségek az immunpatológiai kórképek csoportjába tartozó entitások. Az autoimmun betegségeket nagyobb csoportokba szokás sorolni; így poliszisztémás, szervspecifikus és sejtspecifikus kórképekre bonthatók aszerint, hogy az autoimmun támadás milyen autoantigén struktúrákat vesz célba.

Belgyógyászati diagnosztika | Digitális Tankönyvtár

Így a szervi gyulladások, destruktív elváltozások sok szervet, máskor egy-egy szervet, szövetet vagy egy-egy sejttípust érintenek. Az autoimmun betegségek döntően idült lefolyásúak, az érintett szervek, sejtek pusztulásával járnak. A felnőtt lakosság kb. Az autoimmun betegségek száma eléri a nyolcvan entitást. Számuk bővülése nem szűnt meg, de lelassult.

Jó részében már korábban ismertekké váltak az önálló autoimmun entitások, ritkán azonban még most is sor kerül arra, hogy egy-egy ismeretlen immunológiai patomechanizmusú kórképről bebizonyosodik, hogy autoimmun eredetű.

Ugyanakkor az autoimmun kórképekben megbetegedettek száma összességében növekszik, aminek több oka van. Például javul a diagnosztika, és így az enyhébb esetek is felismerésre kerülnek, a betegek túlélési ideje ugyancsak kedvezőbben alakul.

Emellett további okok következtében is emelkedik az egyes autoimmun betegségek incidenciája és a prevalenciája. Az autoimmun betegségben szenvedők száma összességében tehát emelkedik.

A betegek között női dominancia van. A saját szervezet valamilyen antigénstruktúrája ellen megnyilvánuló támadás célpontjai sokirányúak lehetnek.

Gyakorlatilag minden szerv, szövet, sejt az autoimmun reakció áldozatává válhat. A közel nyolcvan konkrét betegség közül a hat leggyakoribb kórkép az 1. Nehezen elviselhető teherként jelentkeznek a betegek, a család, a munkahely és végső soron az egész társadalom számára. Ez a problémakör igen nagy súllyal nehezedik a betegellátás egészére, és igen nagy kihívást jelent mind a klinikai immunológia, mind az elméleti immunológusok számára, mivel az immunszisztéma fiziológiás működésének ismerete nélkül nem lehet a patológiás történéseket sem megfelelően értelmezni.

Természetes és törvényszerű így, hogy az autoimmun betegségekkel kapcsolatos klinikai immunológiai kutatásokban az alapkutatások eredményei igen hamar realizálódtak.

Az alkalmazott klinikai és elméleti, valamint az alapkutatások igen szoros kapcsolata az immunológia területén egyértelmű, és ennek a kölcsönös haszna nyomon követhető a gyakorlati betegellátás területén is.

Az autoimmun betegségben szenvedő betegek életkilátásai sokat javultak, és ez elmondható általánosságban valamennyi betegségformára. Mire vezethető ez vissza? Kiemelném azt, hogy miután a klinikusok mind jobban megismerték az autoimmun betegségek természetrajzát, annak klinikai fenotípusait, nemcsak a betegek túlélése, de életminősége is látványosan javult.

Ritkábban fordul elő például az ízületi mozgásszervi betegségben szenvedők elnyomorodása, rokkanttá válása, és ritkábban alakulnak ki a végstádiumú szervi elégtelenségek. Javultak az autoimmun betegségben szenvedő betegek életkilátásai, lényegesen megnőtt a túlélési idő még a legsúlyosabb betegségeket magába foglaló szisztémás autoimmun csoporton belül is, és ez megmutatkozik a saját statisztikai adatainkban is.

Ezt mutatjuk be az SLE-s és az MCTD-s kevert kötőszöveti betegség betegeink túlélési adataival, a nemzetközi statisztikák összevetésével 3. Amennyiben a végeredményt nézzük, akkor azt is mondhatjuk, hogy igen, elégedettek lehetünk ezzel. De ha részletesebben taglalnánk a kérdéskört, kiderülne, hogy az adott területen a gyógyítás hatékonyságát az egyes ellátási tényezők gondozási szisztéma, gyógyszeres kezelés hozzáférhetősége, egyéb terápiás az ecsetkezelés ízületeinek ízületi gyulladása művese, transzplantáció stb.

Ismerve az egészségügyi ellátásunkat, a hátrányok sok vonatkozásban egyértelműek. Nem specifikus kötőszöveti betegség hát mi vagy mik azok a tényezők, amelyek kiegyenlítő szerepét figyelembe lehet venni?

Polymyositis és dermatomyositis

Véleményünk szerint a hazai ellátás eredményességéhez nagymértékben hozzájárul a szisztémás autoimmun betegek számára is biztosított speciális gondozási szisztéma. Ezt a gondozási tevékenységet bölcs előrelátással volt tanítómesterünk, Petrányi Gyula akadémikus a hazai klinikai immunológia megteremtője mintegy negyven évvel ezelőtt, az as évek elején szervezte meg ún.

A speciális szakrendelés, szakambulancia biztosította és jelenleg is biztosítja a szisztémás autoimmun betegek szinte folyamatos állapotellenőrzését, így az aktuális állapotnak megfelelő, igen gyors terápiás reagálást is.

Ez a szakgondozási szisztéma egyben regionálisan, sőt országos vonatkozásban is igénybe vehető a konzíliumkérések számára is.

Ez a szakambulanciai ellátás, mint modell, országosan is elfogadottá vált, és ma Magyarországon már tizennyolc szakambulancia látja el ezt a feladatkört zömmel a Klinikai Immunológiai Centrumok: Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged. A kedvező prognosztikai változás ellenére nem mondható, hogy az autoimmun betegségek által fennálló szakmai kihívás mérséklődött volna!

Jobban ismerjük a betegség fenotípusát, a zajló betegség patomechanizmusát, az immunológiai patomechanizmust képesek vagyunk bizonyos korlátok között tartani, a betegségek akut megnyilvánulásait megszüntetni, az akut fellángolásokat letompítani, eliminálni; és ezzel nem specifikus kötőszöveti betegség folyamat krónikussá válását elősegíteni. A jelenlegi terápiás lehetőségek mellett, csak a nagyon súlyos progresszív eseteket nem tudjuk megfelelően uralni; másrészt a szervi elváltozások fokozatosan dominálóvá válása jellemző.

Mi hívhatja fel a figyelmet az induló autoimmun betegségekre?

A betegek hosszabb távú életkilátásait erősen megszabják az immunregulációs zavarok, az idült gyulladás és a terápiás immunszuppresszió által külön-külön és együttesen is előidézett rizikók, amelyek nemritkán infekciók, daganatok és kardiovaszkuláris kórképek formájában öltenek testet. Nem véletlenek azok a törekvések a klinikai immunológusok részéről, hogy specifikusabb, szelektívebb, a kóros következményeket előidéző autoimmun folyamatot próbálják úgy gátolni, hogy közben ne, vagy csak minimálisan sérüljön a fiziológiás immunológiai működés.

A klinikai immunológusok nagy figyelemmel fordultak az autoimmunitással kapcsolatos alapkutatások újabb és újabb eredményei felé, és a klinikum a lehető legrövidebb időn belül igyekezett is beépíteni a diagnosztikai és terápiás arzenáljába a felhasználható eredményeket. Néhány példával szeretném nem specifikus kötőszöveti betegség bemutatni, és egyben érzékeltetni azt is, hogy mennyire bonyolult, komplex kérdéskört jelentenek az autoimmun betegségek klinikai vonatkozásai, és ezt még eredményesebben csak akkor lehet befolyásolni, ha az alap immunológiai kutatások részleteiben feltárják az immunszisztéma fiziológiás és patológiás működését.

A klinikai ízületi gyulladás agygyulladással - ezen belül is az autoimmun betegségekkel foglalkozók - igen nagy érdeklődéssel fogadták és kísérték figyelemmel a Jerne-féle hálózat elmélet sorsának alakulását, így a centrális és perifériás immunrendszer fogalmát, a hálózathoz tartozás centrális és a perifériás klónszelekciós működés elkülönítését Couthino,illetve az immunológiai homunculus fogalomkör nem specifikus kötőszöveti betegség Cohen, A fiziológiás és patológiás autoimmunitás létének hangsúlyosabbá tétele, valamint ízületi fájdalom a tejből idiotípus - anti-idiotípus - antitest hálózat az immunrendszer bonyolult belső szabályozottságára irányította a figyelmet.

Megpróbálta a saját és a nem saját antigén struktúra diszkriminációját értelmezni, és a fiziológiás és patológiás autoimmunitás fogalomkört hangsúlyozottan szerepeltetni.

A hálózat-elmélet klinikai vonatkozású hasznosulása sajnos nem túl sok konkrét gyakorlati eredményt hozott. Bár a természetes autoantitestek jelenlétének és szerepének jobb megismerése, valamint a nagy dózisú gammaglobulin-terápia figyelemreméltó, de az immuntolerancia helyreállítását ezektől még nem lehet várni. Javultak az autoimmun, így a szisztémás betegségben szenvedők túlélési esélyei többek között azért is, mert hamarabb felismerésre kerül a betegség, és így a kezelés koraibb stádiumban tud elkezdődni.

A hagyományos kémiai-gyógyszeres kezelés stratégiájában is bekövetkezett, illetve végbemehetett egy olyan változás, ami tekintettel tudott lenni a nagyobb terápiás hatékonyságra, és bizonyos határokon belül figyelembe tudta venni az immunológiai célpontokat, így a terápia szelektivitása javult a támadó autoreaktív sejtek működésének felfüggesztése volt a cél.

A korai, szelektívebb és agresszívebb kezelés fokozta a terápia hatékonyságát, és egyúttal nem mélyítette a nem specifikus immunszuppressziót, így az infektív és a daganatos betegségek társulása sem növekedett. Ugyanakkor a hagyományos, gyógyszeres beavatkozások továbbra is meglehetősen szélesen módosítják, bénítják az immunszisztéma működését, ami számos, nemkívánatos mellékhatással jár együtt.

Az elmúlt tíz-tizenöt évben robbanásszerűen feltárult a sok sejtféleségből álló, igen bonyolult immunszisztéma egyes sejtalkotóinak molekuláris szintű működése, sejtfelszíni receptorok, adhezív fehérjék, kemoattraktív mediátorok, citokinek, szignálutak stb.

Ezek új terápiás célpontokat is jelentenek. Hiszen nem specifikus kötőszöveti betegség cél nem az általános immunablatív hatás intenzivitásának fokozása, hanem a patológiás autoreaktív sejtek működésének felfüggesztése, illetve az általuk kiváltott gyulladásos reakció és destruktív szervi szövetsejt károsodás megelőzése, illetve megszüntetése lenne. A megfelelő target célpontok működésének terápiás befolyásolása, a szelektív irányultság a nemkívánatos mellékhatások csökkenésével párhuzamosan fokozhatja a hatékonyságot.

A biológiai terápia leginkább megcélzott targetjei, lehetőségei vannak felsorolva 5. Az irányított "lövedékek" legtöbbször a különböző monoklonális antitestek, önmagukban vagy egyéb fehérjékkel alkotott fúziós készítményi formában.

Az immunrendszer effektorantigént elpusztító működése is igen bonyolult. Számos sejt vesz részt ebben. E sejtek a megfelelő helyen kivándorolnak az érpályából, és sejtölő mediátorokat, citokinek sokféleségét termelik, ezek receptorokhoz kötődnek, a komplementerrendszer aktiválódik, enzimek szaporodnak fel lokálisan stb.

A gyulladás féken tartásának, az effektor autoimmun folyamatok gyors, hatékony megszüntetésének igénye - úgy, hogy más vonatkozásban ne idézzünk elő káros mellékhatásokat - hozta a felszínre a biológiai terápiát. A biológiai terápia keretén belül célzottan olyan ellenanyagokat, fúziós fehérjéket, szolubilis receptorokat regulatív citokineket állítanak elő, amelyek pontosan meghatározott targeten fejtik ki hatásukat. A biológiai terápia célpontjait úgy választják meg, hogy az egyes konkrét betegségeket előidéző, effektor immunológiai folyamatok hatékonyan gátolhatók legyenek 5.

A hatás szelektívebb a nem specifikus immunszuppresszióhoz képest, így a biológiai terápia iránti igény érthető módon igen nagy, és ennek megfelelően a nemzetközi gyógyszeripar vezető nagyjai minden energiájukat mozgósítva ezt igyekeznek kielégíteni.

Az elmúlt néhány évben tudomásunk szerint mintegy ötven készítmény humán kipróbálását indították el, közülük többet mellékhatások vagy hatástalanság miatt le kellett állítani ugyan, de néhány készítmény már széles körben beépült az autoimmun betegek gyógykezelésébe. Tudnunk kell, hogy az autoimmun gyulladásokat kiváltott és felerősített effektor immunológiai reakciók lényegében nem különböznek a protektivitást biztosító effektor immunológiai mechanizmusoktól.

A citotoxikus T-sejtek a sejtölő tulajdonságukat ugyanazon folyamatok és mediátor révén gyakorolják, legyen az saját antigénként szereplő sejt nem specifikus kötőszöveti betegség idegen, veszélyforrást képező vírus.

Nem specifikus kötőszöveti betegség autoimmun betegségek specifitását és így a szelektivitást közvetlenül az antigén-specifikus T- és B-sejtek szintjén kell keresni, és nem elsősorban a számos nem specifikus tényező által kiváltott effektor immunológiai gyulladás csataterén.

Polymyositis és dermatomyositis

Ez nem jelenti azt, hogy a biológiai készítmények, így például az anticitokin kezelések nem jelentenek terápiás előrelépést megfelelő körülmények között és megfelelő kombinációkban alkalmazva, de számolni kell azzal, hogy a hatás többnyire átmeneti lesz, és a protektív védekezést is csökkentheti. Mi várható tehát az új készítményektől? A patológiás, a saját antigén struktúrára támadó autoreaktív sejtek támadásának hatékonyabb és célzottabb felfüggesztése és különösen a korai stádiumban lévő progresszívebb lefolyású betegek kórlefolyásának javítása.

Ez valóban nagyon örvendetes, és eddigi lehetőségeinkhez képest fog előrelépést jelenteni, de sajnos nem oldja meg az autoimmun betegségben szenvedők végső problémáját.

Nem szűnik meg az autoimmun betegség. Az igaz, hogy mind többet tudunk az egyes autoimmun betegségben szenvedő betegek konkrét betegségének lefolyásáról, és az akut történések kedvező befolyásolásával nem specifikus kötőszöveti betegség a túlélés; ugyanakkor a betegségcsoport lényegét jelentő immuntolerancia megszűnését nem tudjuk megváltoztatni addig, amíg nem tisztázódik pontosan, hogy milyen immunregulációs zavar idézi elő a saját antigén struktúrával szembeni tolerancia elvesztését.

Az ún. Az ember szempontjából jó, ha a sajáttal szembeni fiziológiás tolerancia effektíven működik - szerencsés, ha a beültetett szervekkel szemben is immuntolerancia alakul ki - és nem löki ki az immunrendszer az idegent noha ez mi a boka ízületi gyulladása a feladataés ugyanakkor kívánatos lenne, hogy a daganatokat ne tolerálja az immunrendszer. Az immuntolerancia - a fentiekre való tekintettel is - mindenkor az immunológiai alapkutatások fókuszában volt, és van most is.

A klinikai immunológia pedig megpróbálja a gyakorlatba átültetni, alkalmazni az ún.

Maradva az autoimmun betegségeknél - az autoimmun toleranciát vissza kellene állítani, hogy a megtámadott saját antigének ne legyenek immunogén célpontok, hanem tolerogén antigénekként élhessenek úgy, mint az egészséges szervezetben, ahol a fiziológiás az, hogy az immunszisztéma nem idéz elő patológiás, tartós autoimmun támadást. Azt, hogy gazdaszervezeten belül a saját antigénkészlet miért válik tolerogénné, teljes pontossággal ma sem tudjuk, de azt igen, hogy tolerogénné válás összetett, sok vonatkozásban valóban ismert aktív immunológiai sejtkölcsönhatások következménye.

A kutatások számos, igen fontos részletet feltártak a tolerogénné vagy az imunogénné válásban meghatározó sejtfelszíni tolerogén és immunogén receptorokat, kostimulátorokat, szignálokat, transzkripciós faktorokat, a regulatív sejteket stb.

Néhány betegségben például autoimmun diabetes mellitus, demyelinizációs kórképek - mint pl. Sajnos az esetek többségében meggyőző, előnyös hatást nem sikerült elérni.

Nyilvánvalóvá vált, hogy az immuntoleranciát orális antigénbevitellel helyreállítani a betegség fázisában már nem lehet olyan megközelítéssel, mint ami a normál körülmények között a fiziológiásan létrejövő tolerancia kiváltásában hatásos.

Vagyis ha a támadó autoreaktív limfociták a memóriájukba elraktározták az autoantigént mint immunogént, akkor arra szokatlanul gyorsan, és különösebb segítség kostimulátorok nélkül is tudnak reagálni patogén autoimmunitás.

Világossá vált, hogy a tolerancia-visszaállítás egyéb útjait szükséges keresni, és közben meg kellene találni annak lehetőségét is, hogy az autoreaktív memóriasejtek visszanyerjék érzékenységüket a megfelelő körülmények között tolerogén formában alkalmazott szolubilis antigének és kostimulátorok iránt is. Korai volt még ben meghirdetni a "tolerogén terápiát"?

Az eltelt három év azt a jórészt ismert tényt erősítette meg, hogy az immunszisztéma regulatív szerepköre nagyon is bonyolult, és sok vonatkozásban annak elméleti tisztázottsága is hiányzik még. Így többet kell tudni az immuntolerancia fiziológiás kialakulásáról és annak patológiájáról annak érdekében, hogy a gyakorlatban és hasznosan lehessen beavatkozni.

Az eddigi tolerogén terápiás próbálkozások sikertelenségei arra ösztökélték a kutatókat, hogy más, új utakon próbálkozzanak. Experimentális állatkísérletes adatok bizonyították, hogy a csontvelői és a perifériás vérből származó őssejtekkel a tolerancia átvihető.

A humán allogén-csontvelő átültetések arra utaltak, hogy a beavatkozások kedvezően befolyásolták az autoimmun betegség kórlefolyását. Ahhoz viszont, hogy az allogén-csontvelő ne lökődjön ki, a saját immunszisztéma pedig elpusztuljon a kóros autoreaktív T-B nem specifikus kötőszöveti betegség együttolyan mértékű myeloablatív beavatkozásra van szükség, ami viszonylag nagyarányú mortalitással járó rizikót jelent, amit az autoimmun betegségekben nem allergiák ízületi gyulladások felvállalni.

Érthető ezek után, hogy próbálkozások történnek az autológ, tehát a saját őssejtek bevitelével. Annak ellenére, hogy kedvező terápiás eredményeket írnak le a saját őssejt visszaadását illetően, széles körben nem terjedt el e beavatkozás azért, mert az ún.